Nagyon korai kelés után, tömegközlekedéssel szerettünk volna kijutni a reptérre, de sajnos kiderült vasárnap lévén csak később indulnak a metrók, így kénytelenek voltunk taxival utazni.

Air Asia elvitt minket Borneó keleti csücskébe lévő Sandakanba. Nagyon elmaradott egy része a világnak, ezt már a reptéren is sikerült konstatálni. Csak egy módon volt lehetséges bejutni a városba, mégpedig a reptér egyetlen taxitársaságával borsós áron, még az alkut is visszautasították. Utunkat a város felé mocsaras vidékre épített faházak jellemezték, de természetesen itt is megtalálhattuk a modernebb házakat. Mikor megérkeztünk a kikötőbe, rövid kérdezősködés után kiderült, hogy elég hamar el tudunk jutni az általunk annyira várt Sepilok Orang-utan rehabilitációs központba, így feladtuk azt az ötletünket, hogy Sandakanban töltünk egy éjszakát. Két órát kellett várnunk a busz indulására, amit a kikötőben töltöttünk el. Nagyon fura volt, hogy rengeteg pici hajó érkezett a kicsit szigetekről, és felfoghatatlanul sok árut vásároltak a környező szupermarketben, kicsit meg is ijedtünk, hogy háború közeledhet vagy micsoda, melyet a fel-alá cikázó tengeri hadicsónakok is csak megerősítettek.

A város maga tényleg nagyon gáz volt, Indiában láttam utoljára ilyen helyeket, ilyen környezetet. Kambodzsában nagyon meglepődtem, amikor az emberek odajöttek hozzám és meg akartak érinteni, a kezemet, a szőrt rajtam, ez nekik akkora csoda volt, mindenki simogatta, de itt azért akartak megérinteni, hogy tényleg igazi vagyok-e, hogy tényleg fehér ember vagyok…. Nem akartam elhinni, az utcán járva megálltak az emberek, a kocsik és néztek, úgy néztek, mint aki először lát fehér embert, de lehet,hogy így is volt.

Buszunk 40 min. alatt, és fejenként 4 RM-ért elvitt minket Sepilokba. Sajnos hamar tudatosult bennünk, hogy szállásügyileg még nem annyira kiépült a hely, így a monopol  helyzetben lévő Sepilok Jungle Resort-ban szálltunk meg pofátlanul magas áron. Igaz kicsit pótolt minket a környezet és az úszómedencés rész, de így is csak nehezen barátkoztunk meg az európai szállásárral. Az utazás és a 3 órás alvás fáradalmait napozással és finom vacsorával kompenzáltuk és vártuk a másnapi majmozástJ.    

Három szobát kaptunk közvetlen egymás mellett, ami azért vicces volt, mert akár egy szobának is lehetett volna tekinteni, hisz amit a harmadik szobában mondtak azt én két szobával arrébb hallottam, olyan vékonyak voltak a falak, így lefekvés után még tudtunk kicsit beszélgetni… J